citromfa

jános

Köszönöm a választ.

#2235
Pap Edina

Előszöris a sápadt levelű citromfát nem szabadott volna megvennie. Nem tudom mekkora volt a növény, de lehet, hogy a növény méretéhez képest túl sok volt a 30 termés, ezért a termésneveléshez a lombozattól vette el a tápanyot a nörény. Vannak fajták, amelyek gyakran túlkötnek, ezért borsó nagyságnál le kell rítkítani a fát, úgy, hogy a termések arányosan helyezkedjenel el a lombkoronában. A sárga levelek, és a terméselrúgás ezen kívül tápanyaghiány, túlöntözés miatti levegőtlen talaj következménye is lehet. Ha lakásban tartja a növényt, és túlságosan kevés fény éri, akkor is sárgulhat a levél. A citrosfélék ápolásával kapcsolatban ajánlom önnek Peter Klock: Citruskert a teraszon és balkonon c. könyvét.

#2226
jános

Várom válaszukat a következő témában:
Tavaly augusztusban vettem egy termő citromfát:
kb.30db. gyufafej nagyságú citrommal és 15 db.
sápadt levéllel. Okt. végéig nem nőtt semmit, semmit nem változott.Ekkor bevittem a szuterénbe, ahol egy hét után mindenét ledobta.Karácsony táján visszametszettem.Január végén el kezdett hajtani: virágozni és leveleket hozni. 2db.gyufafejnyi citromom lett és 6 levél, valamint több levél kezdemény, majd ebben az állapotban ismét megállt a fejlődésben.Két hónapja kivittem a kertbe egy hónapja átültettem "A"-s földbe, tápozom citrus táppal. A 2 kis citromot már valamikor eldobta a 6 levél világoszöld és február óta megint semmit nem mozdul! Mi lehet a baj, mit tudok még vele csinálni? Várom válaszukat: tisztelettel János

#2199